Gondolatok rólam
Értékesítő vagyok. Mióta dolgozom, ezt művelem. Imádom az eladást és imádom a pénzt! Megkeresni is, költeni is! De csak a sajátomat! Ez a legklasszabb bennem! Mikor egy pénzügyi cégnél dolgoztam vezetőként, és egy nap alatt 5-6, több milliós szerződést kötöttem, úgy felpörögtem, hogy képtelen voltam este elaludni! Valósággal száguldozott az adrenalin az ereimben! Ez a lételemem.
Talán, Isten azokat állítja próbák elé, akiktől többet vár. Nekem megadatott, hogy eddig 3x kellett a semmiből újra felépítenem az életemet. 22 éves voltam, amikor szétment a családom, olyannyira, hogy 1 nap alatt hajléktalan lettem a húgommal együtt. Megtapasztaltuk, hogy milyen úgy felkelni reggel, hogy nem tudjuk, hol fekszünk le este. Egyik nap arra mentünk haza, hogy ki vannak pakolva a dolgaink a lakás elé, aminek nagy részét már széthordták a jóakaratú szomszédok… Szerencsére volt munkánk, így nem tartott sokáig. Hugi tartotta bennem a lelket. Én meg benne. Ekkor voltam először igazán hálás a szüleimnek azért, hogy kaptam tőlük egy testvért. Ő szegénykém rosszabbul viselte. Idegösszeroppanás, pszichiátria…
1998-ban elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, majd az Ultrát is. A pozitív gondolkodásnak hamar meg is lett a pozitív eredménye. 25 éves koromra már mindenem megvolt. Készpénzért vettem lakást, kocsit, volt egzisztenciám, pénzem a bankban, jó állásom, jogi egyetemre jártam és boldog voltam (akkor is).
Egyszerűen elképesztő milyen hirtelen tudnak rosszra fordulni a dolgok. Olyan gyorsan indultam meg a lejtőn, mintha egy hordóban gurítottak volna lefele. Mára már azt is tudom, hogy a lejtőn való elindulásnak van egy szükségszerű velejárója. Mindenképp le kell érni az aljára. Hoztam egymás után három rossz döntést, és ennek az eredményeképpen elvesztettem mindent, amit csak el lehet veszíteni. A lakásomat, az autómat, az állásomat, a pénzemet, és a barátomat. Mindent. Ismét egyik napról, a másikra éltem. Munkakeresés, csótányszagú albérlet…
Évekig nem bírtam talpra állni. Pontosan az ilyen helyzetek teszik próbára a magunkba vetett hitünket, mert ilyenkor annyira nehéz a pozitívat meglátni a dolgokban. Még mindig bújtam a sikerkönyveket, de már nem “hozzám szóltak”. Végül négy millió forintos adóssággal a hátam mögött, kölcsönpénzből vett repülőjeggyel, félve és féltve vágtam neki Amerikának, egy ígéretre hagyatkozva, hogy ott jobb lesz…
Ez volt 4 éve. Azóta túl vagyok a 3. válságon is, s mára rendeződni látszik az életem.
Mire vagyok a legbüszkébb?
Talán arra a harcosra bennem, akit nem lehet eltiporni, mert mindig talpra áll! De jó volt az is, amikor az egyik főnököm azt mondta: Krisztina, magának vezetőnek kell lennie, mert csapnivaló alkalmazott! Ez nagyon tetszett! Vagy amikor egy konkurens cégvezető felhívott azzal, hogy tapasztalják a munkám eredményét, és jobban szeretnék, ha inkább nekik dolgoznék! Vagy amikor a megbeszélt tárgyaláson a hölgy egy „Na, essünk túl rajta..” – mondattal nyitott ajtót, és 3 szerződéssel jöttem el tőle!
… és a mottómra! Ha veszed a bátorságot, hogy bárkit is irigyelj, soha ne az eredményeket nézd, hanem az utat, ami oda vezetett!